Bizony, bizony 2009-ben szép jubileumot éltem meg: negyedszázada volt, hogy néptáncot különböző csoportoknak, különböző településeken.
Már nem is emlékszem, néptáncot, vagy társastáncot tanítottam először.
Mivel mégis csak a néptánc taníttásból szereztem a második diplomámat, kezdjük azzal. Tizenhét évesen bíztak meg először a sátoraljaújhelyi Hegyalja Népi Együttesnél a művészeti asszisztensi feladatok ellátásával. Mivel (akkor) nem sikerült elvenni a kedvemet a tánctanítástól, így ezt a mai napig csinálom több-kevesebb sikerrel. A felnőttek irányítása mellett gyermekcsoportot is kaptam, mintegy 70 gyerekkel. Azóta jónéhány településen megfordultam, a kicsiktől a nagyokig, a kezdőktől a felnőttekig mindenéle csoportot vezettem. A Hegyaljától például egy Antológiás fellépést követően búcsúztam (aki táncol az tudja mit jelent ez), de később a Kukucska nevű gyermek és ifjúsági csoportommal is eljutottam erre a bemutatóra. (Akkor már a feleségemmel együtt tanítottuk a gyerekeket). A sárospataki Bodrog Néptáncegyüttest, és annak egyik utódját az Egyesületet 16 évig irányítottam szakmailag. Az én művészeti vezetésemmel érte el a csoport eddigi legnagyobb sikerét, és lett Kiválóan Minősült.
Középiskolás koromban a Keriben (Közgazdasági, Sátoraljaújhely) nagyon sok bál nyitótáncát koreografáltam és tanítottam be. Ezt követően persze a különböző szalagavatók ügyében is megkerestek, ahol komolytól a nagyon vidámig, tangótól a bajor és görög néptáncon át Jákob rabbi féle táncokig mindenféle tánc előfordult. Mára úgy tűnik kiöregedtem ebből, mert már pár éve nem keresnek a középiskolások ilyen ügyben. Azért még mindig tanítok ilyet is, hiszen munkahelyemen a Gyakorló iskolában minden farsangi nyitótáncra én készítem fel a nyolcadikosokat. Van olyan év, amikor két különböző nyitótánc is bemutatásra kerül, a gyerekek, szülők és persze kollégák kívánsága és a résztvevők létszáma miatt.
2009: Az idén 3 osztály táncolt 3 különféle táncot. Az egyik koreográfiám különlegesen szépre sikeredett, büszke vagyok rá.
A néptánctanítástól azonban egyre inkább elveszik a kedvemet különböző zsűrik. Ennek megfelelően ma már leginkább a Cinegés nevű formációval dolgozom néptánc ügyben, ahol is a leginkább a fellépések kedvéért találkozunk egymással.
2010: Ezt a menüpontot, legalább is annak néptáncos részét múltidőbe tesszük. Már csak a Gyakorlóban tanítok táncot a Tánc- és dráma órán illetve farsangra.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!