Mindkét véleményben lehet valami igazság, mindenesetre tény, harminc múltam, mikor rátaláltam a páromra, illetve hagytam, hogy ő rám találjon. Mert tudjuk: mindig a nő választ!!!  Ahhoz persze, hogy "hagyjam magam lehorgonyozni", szükség volt egy olyan "kikötőre", amelyikre büszke lehetek. (A hasonlat egy kicsit sántít, mert a párom nagyon tengeri beteg tud lenni, nem csak egy svédországi kompút alatt, de akár egy személyautóban is.) Öt év együttjárás után, 2001-ben az igent is kimondtuk.

Majd közel másfél év elteltével kitárult számomra egy addig ismeretlen, varázslatos világ.

Hiába foglalkoztam akkor már közel két évtizede kicsi és nagy gyerekekkel tanítóként illetve táncpedagógusként, a saját gyermek "élménye" teljesen más.

Imádom a lányaimat, a csacsogásukat, az incselkedésüket, a mindennapi új csodákat, a saját logikájuk szerinti szó és mondatszerkesztéseket, a játékosságukat, a tiszta gondolkodásukat. Minden gondom, bajom elfelejtem, amikor hozzájuk hazaérkezem. Nekem "be kellett nőjöm a fejem lágya", hogy ezt megtapasztalhassam, és élvezni tudjam, de csak sajnálni tudom azokat, akik karrier, vagy valami más miatt kihagyják életükből ezt a csodát.

Szóval most három nővel élek együtt, és ahogy mondani szoktam, nem is lenne energiám többre. Persze azért nem menekülnék el, ha a lányaim (akik állandóan egy kistesó miatt nyaggatnak minket az utóbbi időben) egy hugicát kapnának jövőre.

Eddig tartott a 2008-as beírás. Most 2009 májusában az alábbiak szerint módosítok: Erősítés érkezett!! A húsvéti nyuszi elhozta Fekete Balázst, így beléptünk a nagycsaládosok táborába, én pedig már nem egyedül képviselem a férfinemet. A gyermek szép, okos, eszik, emészt, annak minden velejáró termékével és hanghatásával (tiszta apja) de sajnos akaratos, hisztis, időzavarban szenvedő (tiszta anyja) is. A lányok imádják, de ha tévét néznek, vagy interneteznek (minimax.hu) hagyják nyugodtan sírni. Mindenki végezze a maga dolgát. Folyt. köv., képeket majd később felteszek.